A Bagolyvár 1858-ban épült, korábban két tantermes elemi iskolaként működött. Elnevezésével kapcsolatban két mende-monda maradt fenn az utókornak. Az egyik szerint, nevét a padlásán fészkelő bagoly párról kapta, a másik szerint - mely a valószínűbb - elnevezése a tudást jelképező bölcs bagoly szimbólumára vezethető vissza. Turisztikai szempontból a kastélyparkban álló Mesefa mellett kiemelkedő vonzerőt jelentenek az itt található állandó kiállítások is. Klubok és helytörténeti csoportok is szívesen választják úti célként a települést, többen kifejezetten az évek óta turisztikai kiadványokban is megjelenő Bagolyvár és kiállításai iránt érdeklődve.
Érkeztek kirándulók a környékből, például Bábolnáról, Nagyszentjánosról, Nagyigmándról és távolabbról, például Csallóközaranyosról, Budapestről, Petőházáról, Sopronból, Tatáról, Orosházáról, Veszprémvarsányból, Kiskunfélegyházáról, Győrből és Erdélyből is. Járt itt a Bábolnai Honismereti Szakkör, a Lábatlani Helytörténeti Kerekasztal, és a Tatai Színes Iskolából is szerveztek ide osztálykirándulást.
A helyi lakosok és az önkormányzat részéről megfogalmazódott az az igény, hogy az épületben, felújítását követően helytörténeti kiállítás is kapjon helyet. Célunk, hogy az előkészületben lévő tárlat elsődlegesen a település történetét mutassa be, emellett a földszinti terem előadások megtartására és konferenciák lebonyolítására is alkalmassá váljon.
A Bagolyvár épületében jelenleg állandó kiállítások a Cukorgyár történeti emlékkiállítás, Hartmann Hungary Kft gyártörténeti kiállítása, valamint a Kossuth szoba.
forrás: acskonyvtar.hu