Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió legnépesebb városai közé tartozik. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja.
Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, a világ első villamos hajtású, egyben Európa második földalatti vasútja a londoni után. Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdővel rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája (a Dohány utcai), valamint a magyar Országház is, amely a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.
Budapesten találhatóak Magyarország központi sportlétesítményei, köztük a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Budapest Sportaréna. A megmaradt sportegyesületek mellett megjelentek viszont a nagy utcai tömegrendezvények, versenyek, amelyek budapestiek tízezreit mozgatják meg egy-egy hétvégén.
Budapesten rendszeresen találkoznak a világ sportolói valamely nemzetközi sporteseményen. A város agglomerációjában lévő Mogyoródon található a Hungaroring, a Formula–1 magyar nagydíj helyszíne.
A budai hegyvidék igen kedveltek a túrázók körében, megfelelő időjárás esetén élénk téli sportélet zajlik a hegyoldalakon. Az észak-budai Duna-part a vízi sportok központja.
forrás: budapest.com