A barokk hangulatú Magyaróvár Fő utcáján áll a város legrégebbi lakóháza. Elnevezése a ház utolsó tulajdonos családjának a nevét őrzi. Közülük Cselley Kálmán közjegyző a múzeumépítő bizottság elnökeként is tevékenykedett. A középkori lakóház szépségeit az 1970-es években lefolytatott műemléki feltárást követő rekonstrukció mutatja be. Vasrácsozott faerkélyei, gazdag faragású kőkeretes ablakai késő gótikus, kora reneszánsz lakóépületet sejtetnek. A középkori hangulatot idézik a kapualj vakolatmaradványai, melyen fekete és vörös krétával készült névaláírások, gyermekrajzok és egy vártorony elmosódott rajza látható. A kapualjban található barokk Szent Rókus szobor a mai Deák téren álló szoborcsoport egyik eredeti mellékalakja.
A XIII. századtól már lakóházak emelkedtek a Fő utcán. A XIV. században egy négyzetes alaprajzú épület állt e helyen, mely a XV. századtban udvari szárnnyal bővült. E korból származik a kőtárnak helyet adó dongaboltozatos pince, és a felette lévő emeleti terem, melynek pilléres boltozata a XVII. században készült a régi fafödém helyett. A középkorban alakították ki a gótikus ablakokat, ajtókat, és ekkor épült meg a reneszánsz függőfolyosó is. A ház utcai szárnyát 1470-80 között emelték. Ekkor alakították ki az emeleti nagytermet, és a kapcsolódó két zárterkélyt. Az emeleti nagyterem méretei fejedelmi építtetőt sejtetnek. A magyaróvári uradalom királynéi birtok volt, amelynek központja 1354-ben Lokietek Erzsébettől, Károly Róbert feleségétől, Nagy Lajos király édesanyjától jelentős kiváltságokat kapott. 1730 táján készült el az elegáns barokk lépcsőház, a vasrácsos ajtó ördögűző alakokkal, valamint az emeleti termek és az előtér stukkós díszítése.
1885-ben eklektikus stílusba öltöztették az épületet, a homlokzat kerámia díszítést kapott, a tetőzetet pedig mázas cseréppel borították. A helyreállítás - melyet Sedlmayer János tervezett - a középkori épület arányainak és részleteinek a visszaállítására törekedett, ugyanakkor megtartotta a lépcsőház és az emeleti két terem barokk jellegét.