Az Emlékpont elsőként Magyarországon – és talán Európában is –egy város történetén keresztül tárja a látogatók elé, hogy mit jelentett az itt élők számára a kommunista diktatúra időszaka. A kiállítás mintegy bejárható filmként mutatja be a szocialista kísérlet korszakát: a kor szemtanúival készített közel kétszáz beszélgetésen, ők maguk mondják el, hogy hogyan változott meg életük, hogyan forgatta ki sorsukat gyökerestül az államhatalom. A vásárhelyi emberek a legszemélyesebb emlékeiket is megosztják, a legszomorúbbakat, de a vidámakat is. A történetek nem csak feketék vagy fehérek; a hétköznapok szürkeségén át mindig megcsillan a benne élők életöröme, életakarása. Felidézik ugyanakkor azokat a történeteket is, amelyekről évtizedekig nem beszélhettek, és azok sorsát is, akikről nem volt szabad megemlékezni.
A földszinti termekben megismerhetjük a mára szinte eltűnt tanyavilágot, amely egykor Vásárhelyt jellemezte. A kommunista hatalom hadat üzent a tanyák és lakóik ellen: megszakították, tönkretették ezt az évszázados hagyományt. A hagyományt – a kultúrát és életmódot – amelyet a vásárhelyiek a szívükön viselték, és amelyre oly büszkék voltak. Tovább is adták volna utódaiknak, hogy folytassák ők, ha nem áll a feje tetejére a világ. Sokan voltak azonban a vásárhelyi határban, akik tenni akartak az elnyomás ellen. Fiatalok száz számra léptek be a vörös diktatúra ellen létrehozott mozgalomba, a Fehér Gárdába. Két huszonéves vezetőjüket 1951-ben kivégezték, mások sok év börtönbüntetést kaptak. A kiállításon papok és lelkészek emlékeznek vissza arra, hogy miként tudtak megmaradni ebben a vészterhes korszakban hitük, és gyülekezetük – „a Fény” – szolgálatában. Elmondják; híveik gyakran erejükön felül igyekeztek s egíteni egyházközösségükön.
A „bűnösök fala”, a tettesek portréi mellett jutunk le a pincébe, ahol szinte összenyomnak minket az ávós határőrök monumentális szobrai. Ez a erőszakszervezetek, besúgók és ügynökök világa, amelyek által az állampárt arra törekedett, hogy megfélemlítse, és folyamatosan félelemben tartsa állampolgárait. Tette ezt elnyomással, megfigyeléssel, besúgással és zsarolással, valamint a propaganda minden eszközével. Ez volt a „harcos béke”, ahogy ők nevezték. Ez önmagában mindent elmond.
Az első szintre haladva, azoknak a személyeknek a fényképe látható, akik a város 20. századi történelmében fontos szerepet játszottak. A z emeleten a Kádár-korszak helyi világa jelenik meg: a vörös lobogók előtt a mozgalmi élet, a KISZ tagok avatása, a felvonulások hangulata elevenedik meg előttünk. Elénk tárul egy régi május 1-jei parádé 1986-ból, amelynek közvetítése egyben az ekkor induló városi televízió bemutatkozója, ünnepi adása is volt.
Az 1945-1990 közötti időszak művészetét bemutató teremben nyerte el végső nyughelyét a helyiek által csak „Iván”-nak nevezett szovjet katona szobra, amely négy méteres magasságával uralja a kiállítóteret. Mint ahogy a korszak művészetét is uralta az állampárt kulturális vezetése. Az itt elhelyezett szocreál – az ötvenes évek megkövetelt és elvárt stílusában született – festmények éles ellentétben állnak a vásárhelyi művészek és növendékeik olyan más, kvalitásos alkotásaival, amelyek kiállták az idő próbáját. Mi sem bizonyítja jobban, hogy 1954 óta minden év októberében sor kerül a hazai kortárs – vásárhelyi gyökerekből táplálkozó – művészek kiállításra, az országos hírű Vásárhelyi Őszi Tárlatra.
A Mindennapi Élet teremben egy különleges eszköz, egy interaktív asztal várja a lá togatókat. Az itt elhelyezett számítógépeken kategóriák szerint keresgélhetjük a korszak emlékeit az érettségi tablóktól kezdve a régi vásárhelyi utcaképeken át, egészen a nyolcvanas években látott TV reklámokig. Itt láthatóak az egykori gyárak, üzemek – Magyarországon, de szerte Európában – keresett termékei: a METRIPOND mérlegei, az Alföldi Porcelángyár mindennapi használati porcelánjai, a HÓDIKÖT trevira pulóverei. Köztük a Vásárhelyen gyártott kisautó, a PULI, amelyet különleges módon, forgó pódiumon szemlélhetünk meg. Ez a kor viszonyaihoz mérten jelentős siker azonban nem jöhetett volna létre a vásárhelyiek tenni akarása, és szaktudása nélkül. A szocialista tervutasításos rendszerben azonban a termelés is a propaganda egyik eszköze volt. Az egykori vásárhelyi üzemek vezetői elmondják, hogy a mesterségesen fenntartot t rendszer visszásságai és hátulütői végül a rendszer teljes bukásához vezettek.
A Kádár korszak jellegzetes vendéglátóipari egységében, a Sportbüfében korabeli slágerek és rádióadások, sportközvetítések tesznek „vidám pontot” a múltra és a kiállításra. Végül az udvarra érve az egykori szegedi szovjet laktanya díszei és a pincében látott határőr szobrok mellett elhaladva ér véget az időutazás.
Aki ellátogat az Emlékpontba, gazdagabban távozik, mert nem csak ismeretet, tudást visz magával, hanem úgy érezheti, emberi közelségbe került a történelemmel.