Fazekas-Ház
1998-ban alapítottuk a céget családi vállalkozásban.
Ekkortól van a saját műhely, ahol már önállóan dolgozhattunk, és ekkor indult az üzletet is, ahol nem csak a mi munkáink, hanem fazekas barátaink, keramikus ismerőseink termékei is megtalálhatók. Pályánk kezdetén népi kerámiákat készítettünk, mely irányvonal a mai napig meghatározza munkáinkat. Mindenekelőtt azért, mert kézművesként kiemelt feladatunknak tekintjük a hagyomány tovább élésének biztosítását.
Az elmúlt évek alatt, a mázak merészebb használatával egy modernebb úton kezdtünk el haladni, persze megőrizve a szakma alapjait. Ezt a kissé innovatív vonulatot nem csak a belső indíttatás, hanem a vásárlóktól kapott pozitív visszajelzés is motiválta.
Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy az alkotás öröme a miénk, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy a munkájuk egyben a hobbijuk is.
Kerámia
Használati és dísztárgyak
Nemcsak szépek, hasznosak is. Mennyivel jobban esik a reggeli kávé egy szép csészéből, a kenyérre a méz egy igazi agyag edényből. A hűtőből a vajat az asztalra tegye egy szép vajtartóba.
Vannak tárgyak, amelyek önmagukban semmire sem használhatók. Mégis szeretjük őket. Szeretjük mert szépek. Igyekeztünk olyan tárgyakat készíteni, melyeket mi szépnek gondolunk. Reméljük Önnek is tetszenek és a lakása díszévé válhat valamelyikük.
forrás: agyagkukac.hu