Túrkeve és környezete számos tudományterület kutatóinak figyelmét keltette fel az utóbbi évszázadban. A hely sajátosságai kedveztek olyan tényezők fennmaradásának, melyek máshol eltűntek vagy átalakultak. Így már a XX. század első évtizedében a Polgári Fiú- és Leány Iskola „múzeumi szobájában” kerültek elhelyezésre, a megőrzésre méltónak ítélt tárgyak. A gyűjteményt sajnos a világháborúk idején szinte teljesen széthordták. Mérföldkő a múzeum történetében az 1929-es év, amikor a Finta testvérek felajánlották alkotásaikat a város számára, hogy azok egy ott létrehozott intézményben együtt Finta gyűjteményként nyerjenek elhelyezést. Évekkel később 1936-ban a város határozatot hozott a múzeum létesítéséről. Egy, a mai buszpályaudvar területén álló épületbe költözhetett be az ekkor már anyagi gondokkal küzdő Finta Gergely. A rendelkezésre álló három szoba döntően az ő szobrait tartalmazta 1941-ig. Egy évtizeddel később egy fiatal pedagógus, Dankó Imre kezdte meg munkáját a város frissen alakult gimnáziumában. Diákjaival megkezdte a néprajzi- és helytörténeti anyag gyűjtését, amiből megnyílt 1951. augusztus 20-án az első kiállítás. A frissen létrehozott intézmény, amely ma is működik, a támogatója nevét felvéve Vörös Csillag Termelőszövetkezeti Múzeumként nyitotta meg kapuit. Két év működés után, a jelenlegi épületében, Túrkevei Múzeum néven állami fenntartás alá került. Először a Múzeumok és Műemlékek Országos központja, majd később a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Osztálya irányítása alatt.