A Fordított ház Hajdúszoboszlón 2019. május végétől látogatható. A Fordított ház a Gábor Áron utca 53 szám alatt, a Kastélypanzió mellett a Platán Garden Restaurant parkolójával szemben található. A Fordított ház főszezonban 10 és 21 óra között, elő- és utószezonban 10-18 óráig látogatható.
A Fordított házat 2019 májusának elején elemekben szállították Magyarországra, összeszerelési munkálatait 2019. május elején kezdték el és felépítése körülbelül 4 hétig tartott. A Fordított ház megálmodója és megalkotója egy lengyel származású vállalkozó, Daniel Czaipiewski. Az első tetejére fordított házat Lengyelországban Symbark-ban állította fel 2010-ben, amely az egész világon egyedinek számít. 2014-ben Lengyelországban, Zakopane-ban is megépítettek egy fordított házat.
Jelenleg Ausztriában Terfensben, Németországban Sankt Englmarban, Magyarországban pedig Siófokon és Hajdúszoboszlón található Fordított ház. A hajdúszoboszlói Fordított ház egy igazi turisztikai attrakciónak számít, hiszen a látogatók megtapasztalhatják, hogy milyen a plafonon járni és közben fejjel lefelé látni mindent magunk körül. A hajdúszoboszlói fordított ház egy elvarázsolt mesevilágra emlékeztet.
A plafonon járva könnyen elbizonytalanodhatunk, azzal kapcsolatban, hogy merre van a fenn és merre van a lenn. A tetőn álló házba a bejárat a tetőtérbe vezet, ahol egy hálószoba és egy gyermek játszószoba található, de ha a csigalépcsőn felmegyünk, akkor a földszintre jutunk. A földszinten előszoba, étkező, nappali és konyha is helyet kapot, a kamrában pedig egy boszorkány is van, persze minden fejjel lefelé. A Fordított házban enyhébb gravitációs hatás is érzékelhető, ezért az egyensúlyérzéket igencsak igénybe veszi és egy enyhe szédülést is okozhat. Ez persze nem kell, hogy eltántorítson minket, ugyanis különleges élmény megtapasztalni a világot fejjel lefelé. A fordított ház még 2 évig biztosan Hajdúszoboszlón marad.