A Szabadság út és a Batthyány utca sarkán áll a kis szerb templom. A templomot – amelynek Gyümölcsoltó Boldogasszony (Blagovest) volt a védőszentje – 1754. november 10-én szentelték fel. Nagyjából azon a helyen állt, ahol a mai van, de kissé délebbre, egy nagyobb kiterjedésű dombon. Persze ez csak paticsfalú templomocska volt, amit később átépítettek. A kis szerb templom is lángba borult az 1840. évi nagy tűzvész idején, leégett parókiája is, ami a mai Batthyány utcában, a templomtól a második házban volt.
A bajai szerb egyházközség régi irattárában található alapítólevélből tudjuk, hogy a múlt század elején egy helyi, gyermektelen, szerb gazdálkodó házaspár alapítványt létesített templomépítésre. Felajánlotta mintegy 10 ezer forintot érő szőlőjét erre a célra. Ebből és későbbi adományokból épült fel 1843-ban, nagyjából a régi leégett kis templom helyén lévő dombon, szentélyével kelet felé fordulva a kis szerb templom. 1973-ban felújították, de liturgiát nem tartottak itt. 2005-től újra a görögkatolikusok szakrális funkciót ellátó temploma.
forrás: gotourist ; facebook utazói fotók