A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb értelemben véve a Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a világörökség része
Az Andrássy út tengelyében, a Városliget nyugati oldalánál fekszik. /Budapesten ezen kívül még három Hősök tere létezik: egy Rákosszentmihályon (XVI. kerület), egy Soroksár központjában (XXIII. kerület), egy pedig Rákosligeten (XVII. kerület)./ Az Andrássy út a belvárossal köti össze Terézvárost átszelve.
Határai: Millenniumi emlékmű, Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok, Dózsa György út 37. és 39.
Közvetlen a tér alatt fut az M1-es metróvonal, aminek a Hősök tere állomása a tér nyugati felében található.
A teret 1932-ben nevezték el „Hősök terének”. Ekkor még virágágyások díszítették. 1937-ben kövezték le a 34. Eucharisztikus világkongresszus (1938) miatt.
A második világháború alatt az emlékmű is bombatalálatot kapott, II. Lipót szobra teljesen megsemmisült, Mária Terézia szobra deréktól lefele megrongálódott, Ferenc József szobra kiesett a helyéről és a feje behorpadt.
A Világifjúsági és diáktalálkozó 1949-ben
A kommunista diktatúra alatt az emlékművet átalakították, hogy megfeleljen az akkori politikai nézeteknek. A Rákosi-korszakban egyes tervek szerint legszívesebben az egészet elbontották volna, túlzott hazafias volta miatt.[2] Végül is csupán a Habsburg uralkodók szobrait cserélték le: I. Ferdinánd helyett Bocskai István, III. Károly helyett Bethlen Gábor, Mária Terézia helyett Thököly Imre, II. Lipót helyett II. Rákóczi Ferenc, Ferenc József helyett pedig Kossuth Lajos szobra került ki. A lecserélt szobrok a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának raktárába kerültek, majd onnan Sülysápra szállították. 2002-ben az újraalkotott, előtte sérült Mária Terézia szobrot a Szépművészeti Múzeumban helyezték el, 2011-ben Gödöllőre, a kastély kertjébe szállították a Barokk év miatt. 2006-ban Ferenc József, III. Károly, és I. Ferdinánd szobrát szintén elhozták Sülysápról, és restaurálás után valahol a Szépművészeti Múzeum előtt fogják felállítani.[3]
A Hősök tere gyakorta volt helyszíne tömeges rendezvényeknek, valamint számos tüntetésnek és politikai nagygyűlésnek.
1989. június 16-án itt volt Nagy Imre és mártírtársai újratemetés előtti felravatalozása. 1991. augusztus 20-án Szent II. János Pál pápa szentmisét pontifikált a téren, amelyen kb. 200 000 ember vett részt. 2008 óta itt tartják évente a Nemzeti Vágtát. 2021. szeptemberében ismét Magyarország adott otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, melynek egyik fő helyszíne a Hősök tere volt. A szeptember 12-én tartott zárómisét Ferenc pápa celebrálta.
forrás: wikipedia.org/wiki/Hősök_tere ; kép : social oldal facebook utazói leírás