Iskola történeti kiállítás
Itt a hajdani Hevesújvár vármegyei, majd Külső-Szolnok-i, később a törvényesen egyesült Heves- és Külső-Szolnok vármenyei részen, ami nem tartozott sem a Nagykunsághoz, sem a Jászsághoz él 15-20 település, közel ezer éve. Köztük van az én falum, Kőtelek is. Lakói nem dicsekedhetnek olyan múlttal, mint jászok, kunok. Eredetüket nem tudják úgy visszavezetni, településnevük nem viseli előnévként a jász-, kun-, vagy más népcsoport nevét. Mégis megvolt a múlt század első feléig valamennyi településnek a sajátos, - a többitől megkülönböztető – hagyomány- és szokásrendje. Lehet, hogy kívülállónak ez alig tűnt fel, mégis fontos volt az itt élők számára. A településekre jellemző, sokszor külsőségekben is megnyilvánuló értékrend az itt élők eredet- és azonosságtudatát alakította, erősítette. A második világháború után mindez megszűnt lassan, de biztosan. Az új rend a könnyebb kezelhetőség érdekében is szorgalmazta az uniformizálást.
Mint a község egyik nevelője, aki maga is e tájról származik, feladatomnak tartottam azoknak az emlékeknek az összegyűjtését, gyűjtetését, amik a község sajátos arculatát fémjelzik. Először csak kíváncsiságból, le sem jegyezve a hallottakat – csak megjegyezve - , majd céltudatosan rögzítve. Tájház létrehozása volt a cél, amiből azonban nem lett semmi. Így maradt az iskolai gyűjtés. Itt kezdettől fogva egy iskolatörténeti gyűjtemény, állandó kiállítás létrehozása is célom volt. Úgy gondoltuk kollégáimmal, hogy ennek akár a lakóhelyismeret, akár a környezetismeret, vagy a történelem, földrajz tanításában is komoly szerepe lehetne. Végül is néhány dolgot sikerült megvalósítani. A több évtized alatt összegyűjtött iskolatörténeti anyag végre állandó kiállító helyet kapott. Sajnos ez annak köszönhető, hogy a gyermeklétszám lecsökkent, így tanterem szabadult fel. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet… A történelem terem kiállítása érintetlen maradt, az új helyre az eddig raktáron lévő anyagból válogattunk. Az volt a célunk, hogy a kiállítás a kőtelki jellegét meghatározó módon fejezze ki, - s egyben a lehetőség szerint – áttekintést adjon a közel 300 éves múltról. Aki belép – érezze a több évszázad, ám zömében mégis a XX. század iskolai hangulatát.
Tisztelegni kívántunk a több mint 200 nevelő emléke előtt, akik valaha a kőtelki iskolában tanítottak – már akiknek a névét megtaláltuk. Külön a Kádár és a Timpfel tanító családokra, akik 127, illetve 80 évig tanítottak Kőtelken. Az itt tanítók neve a falitablók és a tárlók közötti több mint egy méteres sávban egy 15 cm-es kartonszalagra van felírva vágott tollal, tintával két falhosszon.
Nagy sikere van a gyerekek között a padok kipróbálásának, a palatáblára való írásnak, s az egész kiállításnak. Most már nem kell behoznunk a múzeumot az iskolába – itt van!
Boros Imre
