A budapesti Kálvin téri református templom a református egyház legismertebb fővárosi temploma. Budapest legnagyobb református temploma. A Deák téri evangélikus templom után pedig a második legnagyobb protestáns templom a fővárosban. A IX. kerületben pedig a Bakáts téri templom után a második legnagyobb templom. A Kálvin tér és a környező utcák nevei a református egyház közel két évszázados jelenlétét tanúsítják. A templom épülete ma műemlék.
A templom klasszicista stílusban, 1816-tól 1830-ig épült Hild Vince tervei alapján. Építészeti érdekessége, hogy eredetileg két toronnyal tervezték. A soha meg nem épült két torony két külön alapja ténylegesen el is készült, s a középen álló torony ennek a két külön alapnak a belső széleire támaszkodik.
Az egy évvel később elkészült orgona a bécsi Deutschmann cég munkája, 1891-ben újította fel és nagyobbította meg a pécsi Angster cég. Az oszlopos timpanonnal zárt előcsarnokot az 1838-as árvíz utáni helyreállításokat követően, az oldalkarzatokat pedig 1854 és 1855 között, Hild József tervei szerint építették fel az angol születésű Zichy Emmanuelné Strachan Sarolta grófnő adományából. Ő ugyanis úgy végrendelkezett, hogy vagyona egy részét a karzatok felépítésére fordítsák. A templom a mai képét a toronysisak megépítésével nyerte 1859-ben. A déli oldalon levő Kálvin terem ablakain Róth Miksa üvegfestmény-sorozata keresztény szimbólumokat és neves, református egyháztörténeti személyeket – Kálvin Jánost, Bocskai Istvánt és Bethlen Gábort – ábrázol. A templom főhomlokzatából magasra emelkedik a buzogánydíszes sisakban végződő, vaskos torony. Az előcsarnokból két lépcsőház vezet fel a karzatokhoz. A monumentális hatású belső tér dongaboltozata közepében elliptikus kupola emelkedik. A földszinten korlát választja el a presbiterek helyét, melynek közepén az Úrasztal áll. A szószék fölötti hangvető Hild József műve. A templombelső fehér felületeit aranyozott stukkók díszítik.
Az épület teljeskörű felújítására 2013-14-ben került sor, a budapesti 4-es metró építése kapcsán. Az orgona rekonstrukciója 2013-ban készült el.
forrás: honlap.parokia.hu és a hivatalos social oldala ( utazói fotók )