A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, Szarvason található hazánk egyetlen interaktív makettparkja, a Mini Magyarország.
Az ország legnagyobb arborétumában, a Körösök szívében festői környezetben fekvő Szarvasi Arborétumban a látogatók felfedezhetik és soha nem látott perspektívából ismerhetik meg Magyarország történelmi jelentőségű épületeinek, hajóinak, vonatainak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített másait.
A makettparkban a látogatók olyan építészeti mestermûvek kicsinyített másaival találkozhatnak, mint a Gyulai vár, a Szegedi Dóm, vagy a Kaposvári Csíky Gergely Színház. A park 2015-ben Erdély nevezetességeivel és büszkeségeivel bõvült, mint példaul a Dévai vár, vagy a Kolozsvári Szent Mihály-templom. 2016-tól a Felvidék, 2017-től pedig Kárpátalja szépségei, történelmi titkai és építészeti kuriózumai hívják kalandra a látogatókat. A szarvasi Mini Magyarországban töltött országjáró túránk alatt, így már egészen a Pozsonyi várig, a Magyar Szentek Templomáig, vagy akár Huszt váráig is barangolhatunk
A két hektáron elterülő Mini Magyarország közel száz interaktív makettel várja a látogatókat a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig.