Az óbudai református templom Budapest III. kerületében, a Kálvin köz 4. szám alatt található szakrális építmény, Budapest legrégibb, ma is álló kálvinista imaháza. A középkori óbudai királyi vár romjain emelt, 1786. augusztus 27-én felszentelt copf stílusú templom a Budapest-Óbudai Református Egyházközséghez tartozik.
Története
A reformáció hatása korán eljutott Óbudára, ahol már 1566-ban gyülekezet szerveződött Szováthi Gáspár prédikátor vezetésével.A 17. század végéig a helység eredeti lakosai református magyarok voltak, akik a város egyetlen templomát, a korábban nekik adományozott mai Szent Péter és Pál főplébánia templom elődjét használták a török hódoltság egész tartama alatt.
1698-ban Óbuda akkori földesura, ifjabb Zichy István, több mint ötven német katolikus családot költöztetett a városba, akik részére visszavette a templomot a kálvinistáktól.Az ellenreformáció alatt a kálvinisták gyakorolhatták ugyan vallásukat, de templomuk nem lehetett, prédikátort nem tarthattak.
Az istentiszteletet egy módos jobbágy, Madarassy Gergely telkén, félig földalatti romos épületben tartották, amelyet észak felől lehetett megközelíteni egy hosszú teleknyélen. Az 1740-es években engedélyt kaptak egy szerény méretű, mindössze 13 négyszögöles oratórium építésére. 1777-ben kérvényezték az időközben megroggyant és kinőtt épület nagyobbítását, eredménytelenül.
forrás: facebook/pages/Óbudai-református-templom