Palócház, tájház
Kisterenyén egy 1733-ban kelt kárlistán „rovott fábul emelt“ háromosztatú házat emlegetnek, mely „földig megégett.“ („Háza Pitvara és Komrája kilencz öl hosszú és négy öll szélességű, rovott fábúl tsinált”)
Az 1860 előtti időkből származó hagyatéki leltárak szerint a házak berendezései elég szegényesek. Általában egy asztal, egy - két lóca a bútor. Hiányzik a felsorolásból a szék és az ágy. Egy esetben volt a leltárban „derékalj.” A házak berendezéséhez tartozott általában egy „rocska”, egy "káposztás hordó" és a szuszék.
Szeder Fábián, a Csábról származó szerzetes 1819-ben a Tudományos Gyüjtemény pályázatára dolgozatot írt a palócokról: "Az erdősebb helyeken fából vannak minden épületeik elkészítve.A házakat szélesre faragott gerendákból rakják öszve, egyiknek a végét a másikéval keresztbetévén és összeeresztvén, úgy hogy a ház külső szegletein a két oldalról kiálló gerendavégek kettős lajtorját formálnak. Az így elkészült házfalak bévül, és többnyire kívül is a mint lehet a sárral való tapasztás által meg egyenesítetnek és agyaggal némelykor mésszel is kifejérítetnek . Így készülnek egyéb gazdaságbeli épületeik is ."Ezt a típust területünkön csak gazdasági épületek, pl. ólak őrizték meg. Az itt leírt, egymásra rakott, végükön csapolással összefogott gerendákból készült falú mellett volt más formája is a faháznak - a rovott, vagy zsilipelt falú. Ennél az épület alapját képező vaskos talpfákba gerendákat állítottak, majd ezek függőleges vájataiba - az ácsolt ládák mintájára- felülről beeresztett pallókból képezték ki a ház falát, amit még sárral be is tapasztottak. A tető ősi, ágasfás szelemenes szerkezetű.
A 18. századtól elterjed a vályog, mint falazó anyag, de általánossá csak a 19. században válik. Az égetett tégla pedig csak a 18. sz. végén jelenik meg a népi építészetben, széles körben viszont csak a II. világháború után lesz használatos. Követ építőanyagként csak ott használtak, ahol közvetlen közelben volt kőbánya. Ezzel szemben még a 20. században is használták a legősibb falazási módokat. Ipolykérben például 1921-ben is építettek földből készült, ún. vert falú házakat, melyekben még ma is laknak. Ezek ugyanúgy készültek, mint a László Gyula által feltárt 9-10 századi Csongrád megyei házak. A technológiára így emlékeztek a kériek l987-ben: "Úgy csinálták, hogy deszkát raktak, oszt akkor a deszkák közé beöntözték a fődet, meg pelyvát, meg szőlővinegét, oszt akkor olyan bunkók vótak csinálva, oszt akkor aztat úgy verték a bunkókkal be, oszt úgy épült fel a ház . Ezt hítták verett falnak“ - mesélte egy l920-ban született asszony.
Az épület. – helyileg Kisterenye egyik legrégibb településrészén - a „Kacsavégben” található. Hivatalos nevén az Árpád utcában, közvetlenül a Kastély-park mellett. Az utcaszerkezet a vasúti átjárótól a Nagy-pincékig, illetve a templomhoz vezető úttal az 1692 utáni újratelepüléskor minden bizonnyal a korábbi Egyházasterenye település utcáinak nyomvonalát követte. A kastélypark megnagyobbítása (1867 után) alkalmával a korábban erre vezető utat lezárták és helyette - a Vasút út érintésével - meg kellett kerülni a park területét, ha az északra lévő földeket fel kellett keresniük.
Az épület valószínű a 19. sz. második felében épülhetett, amiről az 1868-ban készült tagosítási térkép ábrázolása tanúskodik. Az utcafrontra rövidebb véggel fekvő ház három- osztatú: tiszta-szoba, konyha, hátsó szoba. Ehhez jött a folytatásban a gangról nyíló külön kamra. Az épület udvari része tornáccal „gang”-gal volt ellátva. Nyeregtetős, utcai oromfala fából készült, díszített. Oromfala deszkából készült. rajta két kör alakú lukkal és padlásfeljáróval.
Kis közzel a ház végébe épült az istálló, aminek belső végét derékszögben zárta le a (szárnyas)pajta, melynek közel fele már megsemmisült. A gémeskút sem hiányzott az itatáshoz, házi vízszükséglet kielégítéséhez. A Házzal szemközt voltak a kisebb állatok óljai, és a füstölő.
forrás: batonyterenye.hu/index.php/turisztika/palochaz-tajhaz
