A Pannon Várszínház 2001. február 16-án alakult, létrehozása óta folyamatosan működik. Alakulásunkkor regionális színházként határoztuk meg magunkat. Elsősorban a Közép-Dunántúl régió, azaz Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megyék területén, az idegenforgalmi idény lehetőségeinek kutatásával, a régió programkínálatának bővítésével, művész-, és színházi szakember-képzéssel egyedülálló arculatot kívántunk teremteni. Eleinte látványos, tömegeket mozgató, elsősorban a várak és műemlékek helyszíneinek sajátosságaira építő, a magyar történelmi múltat, a keresztény kultúrát feldolgozó nagyszabású előadásokat hoztunk létre nyaranta. A kőszínházi szezonban magyar ősbemutatókat, a népköltészet dramatikus hagyományait feldolgozó előadásokat, zenés produkciókat, klasszikus, szórakoztató és gyermek előadásokat játszottunk összművészeti szemlélettel. Alakulásunk óta működtetjük A TÁNC Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozót, (új nevén TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál) színházszerű produkciókkal segítjük elő nemzeti ünnepeinkrevaló, rendhagyó, tömegeket mozgató emlékezést. Széles közönségréteg megszólítása a célunk, de kezdettől fogva meghatározó a kortárs alkotómódszerek alkalmazása és befogadása is, közfeladatok ellátásával.