Azt, hogy az első bagosi templom hol állhatott, milyen volt, nem tudjuk. Valószínű, hogy a mai templom helyén, vagy annak közvetlen szomszédságában épült kevéssel a tatárjárás után. Bagos első temploma bármily erős építésű is volt, a falut és környékét ért sok természeti és hadi csapás következtében a XV. század közepére nagymértékben elpusztulhatott, ezért átépítették, nagyobbították. Ez a templom ment aztán veszendőbe a XVI-XVII. század harcaiban, dúlásaiban, miután Bagos és a környék reformációjával református templommá formálták. A romokban lévő templomot bizonyos részek meghagyásával a XVII. század elején ismét újjáépítették. Ez az újjáépítés már a hajdúváros kiváltságolt népe munkája volt. A megmaradó régi részeket, a szentély támpilléreit megerősítették, és a templomot a református egyház igényeinek megfelelően átalakították. Ez az újjáépítés-átalakítás olyan nagyméretű volt, hogy sokan úgy gondolták, hogy az egész templomot ekkor építették. I. Rákóczi György fejedelem 1636-ban a bagosi eklézsiát megajándékozta az Öreg graduállal. Az egyháznak ebből az időből több értékes felszerelési tárgya is van (pl. díszes ezüst kehely, ónkancsó, melyen egy korabeli templom bekarcolt képe látható). A templomhoz torony ekkor még nem épült. A harangokat a templom mellett álló zsindelyes fa haranglábon helyezték el.
Az épületet a későbbiek során többször is javítani és bővíteni kellett. Ilyen nagy felújítás volt az 1775. évi és az 1768. évi. Később, a türelmi rendelet hatására, 1783-ban a templom elé tornyot építettek, azon „fortélyos órát” helyeztek el.
A templom mai képét az 1805. évi átépítés adta meg. Ekkor az eddig különálló, támpilléres tornyot összeépítették a hajóval. 1823-ban a templomot cseréptetőre vették, de a torony továbbra is megmaradt zsindelytetősnek. 1884-ben a tornyot is újjáépítették, vitorlával ellátott, bádogozott toronysisakkal fedték.
1944 októberében a Bagosért, illetve Debrecenért folytatott harcokban a tornyot találat érte, kigyulladt és a templommal együtt leégett. Azonnal hozzáfogtak az újjáépítéshez, amely hosszan elhúzódott, fokozatosan haladt előre és csak 1970-ben fejeződött be. A nagy áldozatokkal helyreállított műemléktemplomot 1970. október 18-án szentelték fel újra.
A templom műemlék jellegű, hivatalos védelem alatt áll. A műemlék jegyzékben szűkszavúan csak ennyit olvashatunk róla: „Református templom, egyetlen, zömök homlokzati toronnyal, mely mellett rézsútos támpillér, épült 1500 körül. A XIX. században átépítve.”
Forrás: Dankó Imre: Bagosi krónika
A templomról készült képeket Németh Vilmos és Fedor Péter készítette.
2014 karácsonyára pályázatnak köszönhetően megszépült a református templom.
Az alábbi képgalériában a Református templom elmúlt 77 évének képei sorakoznak: 1944-es ostrom után, az 1960-as évek részleges helyreállításakor, az 1970-ben történt felszentelése és helyreállítása után, a 2000-es évek elején, majd a 2014-ben történt felújítása után.
forrás: facebook.com/lajos.farago.14 ; hajdubagos.hu