Az intézmény tevékenysége Reguly Antal munkássága köré szerveződik. Az alkotóházban pedig öt jól felszerelt kézműves műhelyet működtetünk.
A Reguly Antal Múzeum kétszintes barokk főépületéhez egy földszintes épületszárny is csatlakozik, ahol a 2000-es évek elején a Bakonyra jellemző népi kismesterségek műhelyei kerültek kialakításra. 2013-ban felújítási munkák kezdődtek az épületszárnyban, ennek köszönhetően ma már felújított műhelyekben tudjuk fogadni az érdeklődőket. A felszerelt fazekas-, szövő-, bognár-, kovács- és mézeskalácsos-műhelyeinkben rendszeresen tartunk foglalkozásokat, tanfolyamokat. Célunk, hogy az alkotás bárki számára elérhet legyen. Az alkotóház elsősorban a népi kézművességre fókuszál, de nyitottak vagyunk kortárs alkotóművészet befogadására is. Alkotóházunk műhelyei a bemutatókon és foglalkozásokon túl helyet adnak az adott mesterségről szóló kiállításnak is.
forrás: regulymuzeum.hu ; facebook.com/regulymuzeum