Minden egy ajándékba kapott szőlőparcellával kezdődött 2012-ben. A több mint 80 éves földterület mellé kölcsönbe megszereztük az első hordónkat is, ezek a szerencsés történések vezettek a Sziegl Pince létrejöttéhez.
Az első borunk egy kadarka volt, eközben a hajósi határ legszebb szőlőterülete lett szabadidőnk kedvelt színhelye. Alig húszéves egyetemisták voltunk ekkor, ám az idős tőkék és a csodás környezet azonnal magával ragadott bennünket. Nyilvánvalóvá vált, hogy szülőfalunkban képzeljük el a jövőnket.
Nem indult könnyen, …
…de mi minden évben egyre jobban hittünk a Hajós-Bajai borvidék adottságaiban, a löszös agyagtalajban, a mészben gazdag homokos talajban, a hagyományos fajtákban. Kitartásunknak köszönhetően immár közel kilenc hektáron gondozzuk a saját művelésű szőlőterületünket.
Rajongunk ezért a környékért, ehhez az érzéshez hozzátartozik a csodálatos termőhely megőrzésének és közvetítésének a vágya. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden egyes szőlőtőkét saját kézzel, organikus gazdálkodásban művelünk. A végeredményt látva elmondhatjuk, megéri a fáradtságot.
Mit kell tudni a borainkról?
Minden cseppjük a három hagyományos présházunkból származik, amelyek a világ legnagyobb pincefalujában találhatók. A borokat tradicionális szemlélettel készítjük: nem adunk hozzájuk, illetve nem veszünk el belőlük semmit. Az így létrejövő natúr, teljesen természetes borok a termőhelyről, a borász egyéniségéről mesélnek. Mi ebben hiszünk.
Meg szeretnéd kóstolni? Három présházunk egyikét a színvonalas vendéglátást szem előtt tartva alakítottuk ki. Szeretünk a hozzánk érkezőknek maximális, személyes figyelmet szentelni, igyekszünk gasztrokultúrát közvetíteni. Csak környékbeli, vagy saját magunk által megtermelt alapanyagokból elkészített borkorcsolyákat tálalunk. Boraink a limitált palackszámok miatt helyi vendéglátásban kóstolhatók és vásárolhatók, emellett hazánkban, illetve a világ több más országában is az éttermi kultúra, a gasztronómia szerves résztvevői.