Lovasudvarunk egy Kaposvár melletti kisfaluban, Zselickislakon – mindössze 4 km-re a várostól – található egy madárcsicsergéstől hangos 2,5 hektáros területen. Nyugodt lovakkal, szakképzett oktatókkal, rendezett nyugodt környezetben, családias hangulattal várjuk az érdeklődőket.
Én 1982-ben születtem Kaposváron. 10 éves korom óta lovagolok, és azóta játszanak a lovak meghatározó szerepet az életemben. 2005 tavaszán Lovas sportoktatói vizsgát tettem, 2006-ban diplomát szereztem a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának Agrármérnöki Szakán, majd 2011-ben Lovastúra vezetői képesítést szereztem. 2005-óta foglalkozok gyerekek és felnőttek lovas oktatásával. 2007-ben nyitottam saját lovardámat a Zselic szívében Zselickislakon.
2012-ben hozzánk költözött a „Hintaló” Alapítvány (vezetője Sipos Stella lovas terapeuta, lovas oktató, gyógypedagógus), így a velük való együttműködéssel lovardánk szolgáltatási bővültek lovas terápiás és egyéb fejlesztő foglakozásokkal.
Lovardánk 2009-ben elnyert egy EU-s pályázatot Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímen. A pályázatból megvalósuló fejlesztések az idei (2012-es) évben készülnek el. A pályázatnak köszönhetően egy igényes, parkosított környezetet alakítottunk ki játszótérrel, állatsimogatóval, új istállóval, öltöző és mosdó helyiségekkel.
Forras: www.facebook.com/kislakilovarda