A villa a „Somogyország kincse” kitüntető címet viselő Petőfi utcában található, mely számos az 1900-as évek elején épület, a magyar arisztokrácia tulajdonában lévő felújított villaépületnek ad helyet.
A Kulipintyó villában töltötte gyermekkorát a híres Afrika- vadász Széchényi Zsigmond, így az épület 3 helyiségét magába foglaló interaktív kiállítás a Széchényi – család és a kor arisztokráciájának életét, a kor hangulatát mutatja be.
A kiállításon megtekinthető tartalmak:
Balatonföldvár történetének híres villáit és lakóit bemutató diavetítés
Kis helytörténet keretében – Balatonföldvár régi képeslapokon (diavetítés)
1900-as évek eleje - érdekességek a múlt század első évtizedeiből (pl.:fürdőkultúra kialakulása, fürdőruhadivat) (diavetítés)
Széchenyi Zsigmond életét bemutató film
Az elmúlt lassan egy évtizedben Balatonföldvár városvezetése igen nagy hangsúlyt fektetett a turisztikai fejlesztések megvalósítására. Új turisztikai attrakciók mellett, a meglévők fejlesztésére is sor került.
A Széchenyi villa „Kulipintyó” Balatonföldvár egyik emblematikus épülete, mely a településalapító Széchényi Imre öccsének, Széchényi Viktornak, az egykori Földvár tulajdonosának villája volt, ahol fia a híres író és afrikavadász Széchényi Zsigmond (1898-1967) gyermekkorának nyarait töltötte.
A Kormány 1449/2011.(XII.22.) számú határozatával a balatonföldvári Kulipintyó villa ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról döntött. A tulajdonba történő átadás feltételekén szerződésbe foglalták, hogy a villát az önkormányzat közösségi célokra hasznosíthatja, és 15 évig el nem idegenítheti.
Jelen projekt keretében az épület felújítása mellett, a Széchenyi család nyarainak hangulatát mutatja be a kiállítás interaktív módon. Az 1900-as évek első harmadára koncentráló kiállítás célja az arisztokrácia szokásainak, viseleteinek, szabadidős tevékenységeinek bemutatása.
A projekt címe: Kulipintyó villa turisztikai hasznosítása
Támogatási szerződés száma: TOP-1.2.1-15-SO1-2016-00008
Kedvezményezett:Balatonföldvár Város Önkormányzata
Nyitva tartás: egész évben látogatható