Celldömölk legrégebbi temploma a XII. században román stílusban épült templom, melynek maradványai még ma is megtekinthetők a város nyugati határában.
Az oly sok vihart megélt "kicsiny erősségben" 1778-ban celebrálták az utolsó misét. 1803 óta gazdasági épületként használták. Eredetileg egyhajós, nyugati középtornyos templom, sokszögű szentélyzáródással.
A török hódoltság idejéig használták, majd használói ekkor elmenekültek. Ezután felépült a barokk templom, így ezt a régit már nem használták többé eredeti rendeltetésének megfelelően.
Az 1930-as években kapott műemléki védettséget. A II. világháború után 1946-ban gránátrobbanástól ledőlt az északi és déli fal. A tornyot később (1948-ban) helyreállították. 2012 szeptemberében átadták a nyilvánosságnak a romtemplom falán elhelyezett Lancsics Bonifác-emléktáblát is, amelyen az áll, hogy „Lancsics Bonifác (1674-1737) bencés szerzetes, a „Boldogasszony Anyánk kezdetű Mária-ének szerzője e templom romjai alatt alussza örök álmát”.
forrás: kemenesvulkanpark.hu ; utazói fotók