Burok – A táguló idő összehúzódásai
Burok – A táguló idő összehúzódásai
A Tünet Együttes előadása
Táncosok:
Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória, Huzella Juli
Zene: Hammer Zsolt, Jávorka Ádám
Dramaturg: Gábor Sára
Látvány, kreatív technológia: Kiégő Izzók, Samu Bence, Terebessy Tóbiás
Konzulens: Árvai György
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Szűcs Edit
Koreográfus – asszisztens: Dányi Viktória
Rendező – koreográfus: Szabó Réka
A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.
A Tünet Együttes új produkciójában a szülés élményét kísérli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel.
Az előadásban résztvevő négy táncosnő a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményéből dolgozik. Megpróbálják kifordítani mindazt, ami a csukott szemeken, a bőrön, a tudattalanon belül történt.
A tudat kiszökik a szülőszoba ajtaján. A szem becsukódik. A baba diktál. Az anya mászik, feláll, lépcsőzik, alszik, fekszik, oldalt, hátul, térdel, kapaszkodik. Kitágul és összehúzódik. Pulzál. Izzad. Eddig ismeretlen gumianyagot találtak fel: a végtelenségig tágul és tovább, épp addig a pontig, ami a halálhoz legközelebbi pillanat. Az ismeretlen kapuja előtt visszafordul. Integetnek a szfinxek. És még csak a haj. Szakad az anyag. Először a fej. Szünet. Szünetek és tolások: a megszűnt idő ütemei. Kilencvenfokos fordulat. Kiszorul a váll. És kicsusszan a resztli.
“Amikor Réka mondta, hogy a szülésről és az anyaságról készít darabot, eleinte rossz érzéseim voltak. Féltem, hogy nagyon patetikus, pátoszos előadás lesz, és kételkedtem, hogy egyáltalán mennyire szólít ez meg engem férfiként. (…) Végül nagyon kellemes élmény volt, hogy humorral és öniróniával fogták meg a dolgot” – (Szász Dániel, a Tünet egyik alapítótagja)
“Szabó Réka kezdetben tánc-performanszot kívánt létrehozni, de a próbafolyamatok egyértelművé tették, hogy a szereplők saját szülés-élményei mintegy terápiás módon követelnek utat maguknak. Az előadás íve ugyanakkor egyre inkább elmozdul a testi élmények prezentálása felé, így csökken a verbalitás, miközben a szülés tánccal és zenével történő imitálása elképesztő energiákat indukál a Trafó előadótermében.” (Csernák Zsuzsa, Prae.hu)
“Nem akarják sem a mozdulatok szintjén, sem a szövegeikben rózsaszín ködbe burkolni a szülést, és a nőiséget sem a szépség fogalma felől mutatják be, hanem a maga esendő, szépséghibás mivoltában. Ezt leginkább jó adag iróniával érik el, amivel hol a saját, szüléssel kapcsolatos tudatlanságukat, hol a társadalom/ kórházi dolgozók szülés iránti teljesen abszurd viszonyát jellemzik, hol pedig pont azt a rózsaszín ködöt parodizálják, amivel a szülést heroizáljuk.” (Szász Emese, Fidelio)
forrás: facebook.com/events/499177632060129/
