A Guckler Károly-kilátó egy kilátó a Budai-hegységben, Budapest II. és III. kerületének határán, a Hármashatár-hegy 495 méter magas csúcsán. A turisztikai létesítmény 2015-2016 folyamán épült a Pilisi Parkerdő Zrt. beruházásában, Dr. Lőke Ferenc építész tervei szerint. Hivatalos átadása 2016. július 14-én történt.
A kilátó egy második világháborús légvédelmi ütegállás, mint a 21. századra is megmaradt tájseb begyógyításaként, annak újrahasznosításával jött létre. Alaprajza szabályos nyolcszög, vasbeton kilátószintje 4 méter magasságban helyezkedik el, bonyolult kiképzésű faszerkezete 40 köbméter rétegragasztott fenyőgerenda és a rögzítési pontokon közel 4,5 tonna acélszerelék felhasználásával készült.
Névadójának Guckler Károlyt választották, akinek fővárosi erdőmesterként, később az Erdészeti Hivatal vezetőjeként nagy szerepe volt a 19. század végére a lakossági tűzifaigények miatt szinte teljesen fátlanná lecsupaszított budai hegyek, ezen belül is különösen a Hármashatár-hegy újraerdősítésében. Guckler a korábbi sikeres bécsi mintákat alapul véve kevéssé kényes feketefenyveseket telepített, a sekély talajréteg megkötése és további talajképzés céljából, s az így megerősödött talajon később a Pilisi Parkerdő Zrt. már megkezdhette a fenyves állományok őshonos fafajokra történő cseréjét.
A kilátót érinti az Országos Kéktúra útvonala, továbbá a közelben található néhány másik turisztikai létesítmény is, mint a Hármashatár-hegyi Kiránduló Központ – amely egyben méltó tiszteletadás a terület repüléstörténeti múltja előtt –, a 2014 tavaszán átadott Hármashatár-hegyi Erdő Ajándéka Erdei Iskola, a 2014-ben felújított Hangár Bisztró és a hivatalosan 2016. július 14-én átadott 50 férőhelyes új Hármashatár-hegyi Turistaház.
forrás: wikipedia.org/wiki/Guckler_Károly-kilátó
kép forrás : utazói fotó és wikipédia : Készítette: Solymári - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=50165630