József Attila Emlékhely

Kassák Lajos kezdeményezésére hozták létre a 1964-ben József Attila szülőházában, a Gát u. 3.-ban a József Attila Emlékhelyet, amely akkor csak egy kis szoba-konyhás lakás volt néhány fotóval, verseskötettel. Azóta az Emlékhely többször megújult, 2015 óta interaktív kiállítással várjuk nyáron is kedves látogatóinkat.

A Gát utca 3. számú bérházat Kaim István építtette 1891-ben. Ebben a házban született 1905. április 11-én József Attila. A család anyagi nehézségek miatt hamarosan elköltözött a Szvetanay utca 18-as számú házba. Mindössze három hónapos koráig élt itt a költő, a ház mégis szimbolikussá vált az elmúlt évtizedekben; a teremtődés helyeként gondolunk rá, ahogyan Balatonszárszóra a halál helyszíneként. József Attila kamaszkoráig számtalanszor költöztek, a mama erejéből nem futotta többre; szoba-konyhás lakásokban voltak bérlők vagy ágyrajárók. A költő számára nem adatott meg igazi otthon sem ekkor, sem később. Bár sokan segítették, mindenütt idegennek érezte magát. Az otthontalanság érzése és mély átélése, később egyetemessé tágítása költészetének egyik markáns vonása.

Nincsen pontos adatunk, hogy melyik lakásban született József Attila. Egyes visszaemlékezések szerint a földszinten, mások szerint az emeleten látta meg a napvilágot. Elődeink 1964-ben a ház földszintjén alakították ki az emlékhelyet, amelyet akkor Kassák Lajos nyitott meg. A fél évszázadnyi idő alatt az emlékházban lévő kiállítás négyszer újult meg. Utoljára 2015. április 11-én adta át a Ferencvárosi Önkormányzat az Uniós forrásból felújított épületet, és saját forrásból minden eddiginél nagyobb teret biztosított a költő emlékének ápolására.

Április 11. határnap volt. Ettől kezdve a Gát utca 3. egy különleges térré és az idő kezdetévé vált, József Attila éppen ott történt megszületése miatt elvesztette véletlenszerűségét. A létrejövő majd alakuló, végül Szárszón szétfoszló test, az alig 33 évnyi idő, az általa, benne megformálódó költői képek, cselekvések, szavak miatt jelentéses, tanulságos tereket hoznak létre. Olyanokat, amelyeket nemcsak kívülről méregethetünk csodálkozva, hanem benne kínunkra, kedvünkre ellakhatunk.

Az apró szoba-konyha, a gang, a ház, az utca, a Ferencváros, Budapest, sőt a versekben megjelenő egész világ a tér és idő sima felületét jelekké avatják, a szótlant szóhoz juttatják nekünk kései olvasóknak. A belső és a külső rejtélyes párhuzama ez; a semlegesből otthon születik. 1925 tavaszán a születésnapját ünneplő költő Április 11. című versében írja, hogy akkor, egykor „nagy szél kapott föl egyszer engem / Hirtelen áprilisi estén” és vitte e szél a megszületőt a „Pesti csatakos külvárosba”. A „lakozás”, az otthon egyben teremtés, poieszisz is, költészet, melyben az ember a világ, a tér és önmaga egybetartozását, összefüggését fedezi fel, dolgozza ki. József Attila alig volt húszéves, amikor varázsütéssel alakította át a magyar költészetet, új tereket, tárgyakat rajzolt, új történeteket, sorsokat fedezett fel. Versei nyomában valami, talán az egész önmagunkról való beszéd alapvetően átalakult.

Minden nagy költő kijelöl, megél, és ezzel teremt olyan külső-belső tereket, amelyek az általa képviselt létfelfogás megfelelő keretei lesznek. József Attila számtalan helyen lakott, de igazán otthona sehol sem volt. A külváros, eredete szerint a Ferencváros és a Gát utca volt számára az a tér, amelyben a belső viszonyok, érzelmek leképeződtek, a táj és a lélek egyenértékű dolgok lettek, egymásra vetítve mutatták meg közös lényegüket.

Pilinszky János írta József Attiláról 1962-ben: „Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.” Egy tárgyszerűbb dolgokra is kitérő felsorolásba bekerülne a Gát utcai ház éppúgy, mint Szárszó sínei, helyek, amelyek tükrében megérthetjük önmagunkat.

Bókay Antal

forrás: Bókay Antal ; jaemlekhely.hu ;