A helytörténeti gyűjtemény megnyitásával egyidejűleg adta át a város vezetősége a látogatóknak a Hajdúdorogi Tájházat. Az ország 243. ilyen jellegű múzeumi egységét. Egy kisparaszti lakóházat tettünk időtállóvá és azt korhűen berendeztük, hogy megőrizzük, bemutassuk sok-sok hajdúdorogi család egykori életét.
A Rózsa utca 18. szám alatt található parasztház a XIX. század végi népi építészetet reprezentálja. Nádfedeles, vertfalu lakóépület. Egyszerű emberek lakták.
Alaprajzi elrendezése alapján hármas osztatu. Ahogy belépünk a házba a szabadkéményes konyhában, pitvarban találjuk magunkat. A városban már egyedül ez az épület őrzi a szabad kéményt. A szabad kémény előtt a pitvart gazdagon díszítettük cserépedényekkel, fali tányérokkal, kancsókkal, köcsögökkel. A kemence szájánál láthatók a nélkülözhetetlen szakajtó kosarak, a kenyérsütőlapát, piszkafa, szivanó.
Az első szoba a tisztaszoba szerepét töltötte be, ide került a stafírungba kapott új bútor. A szoba berendezésekor a múltat hűen követtük: az ágyat a fal mellé helyeztük. A székeket a bevetett és mintás ágytakarókkal letakart ágy mellé állították. A két ablak közé került a komód, amelyen helyet kaptak a kegytárgyak. A tisztaszoba központi helyén áll a támlás székekkel körülvett asztal, mögötte a kanapé. A szoba falára szentképeket, keresztet és órát akasztottunk. A helyiség másik fontos sarka a kemence volt. Padkáján rongyszőnyeg, a sutban birkabőr és falvédő, amely arra utalt, hogy a gyerekek itt aludtak. Az ajtó mellett található a fogas és a szekrény.
XIX. század végi jellegzetesség, hogy a kamra szerepét a hátsó szoba vette át. Itt elhelyeztük az ágyat, asztalt, székeket, stelázsit, ahol főző-sütő edényeket, befőtteket, szentelt vizet tartottak. Egy megterített asztal fogadja a kedves vendégeket.
A lakóház mellett egy melléképület található, amely korábban disznóólként és fáskamraként funkcionált. A belső telket és a gazdasági udvart egy sövénykerítés választja el.
2000. évben kenyeret, 2001-től pedig kenyérlángost, káposztás kunkorgót, kakaós kalácsot és pászkát sütöttünk a kemencében. Egy látogató gondolatával zárnánk be a bemutatást: „Olyan ez a füstös kis házikó, mintha most is laknának, élnének benne.”
Nyitva tartás:
A tájház előzetes bejelentkezés után az év bármely szakában látogatható, melyet az alábbi telefonszámon tehet meg: Görög Demeter Művelődési Ház: 06/30 237 73-60
forrás: Készítette: Jojojoe - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=8943768 , hdmuvhaz.hu/hajdudorog-tajhaz