Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum
Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum
A védett terület nagysága: 265 hektár, a teljes terület fokozottan védett.
Elhelyezkedés: A védett terület Hajdúbagos határában, attól északra fekszik.
Látogatás: Csak engedéllyel és kísérõvel látogatható.
Kezelõ: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága
A terület múltja, helyzete
Hajdúbagos településtõl északra kisebb akácosokkal és tölgyesekkel szegélyezett homokbuckás legelõterület húzódik. Ez a 265,4 hektárnyi terület 1976-ban lett védetté nyilvánítva. A védelem fõ indoka egy fokozottan védett állatfaj, a rágcsálók rendjébe tartozó nyugati földikutya állományának és élõhelyének megóvása.
Kevés ember látott élõ földikuyát - és ha a rezervátum szabadon látogatható lenne, ez akkor sem igen változna. Ez a kis, alig húsz centiméter hosszú, vörhenyes barnás, mindössze negyedkilós állatka ugyanis még ritkábban jön a felszínre, mint a vakond.
A teljes életét a föld alatt töltõ kisemlõs tökéletesen alkalmazkodott életmódjához, környezetéhez: szeme visszafejlõdött, szemüregét bõr fedi, fülkagylója nincs, mellsõ lábain ásógumót növesztett, táplálkozását hatalmas metszõfogak segítik. Az Alföldön valaha elterjedt rágcsálót ma - pusztítása és életterének beszûkülése miatt - a kipusztulás fenyegeti, az a mintegy száz példány, ami a rezervátumban él, nemzetközileg is igen fontos a faj túlélése érdekében.
Ha a földikutya nem is, jelenléte távolról felismerhetõ: a vakondénál jóval nagyobb, gyakran egyméteres átmérõt is meghaladó túrásokat épít, amelyeknek jellegzetes hurkás szerkezetük van. A növényevõ - elsõsorban hagymás növényekkel, gumóval, gyökérrel táplálkozó - állatka a föld alatt kettõs járatrendszert épít: a táplálkozójáratok közel a föld felszínéhez ideiglenesek, állandó és tapasztással szilárdított járatai jóval mélyebben húzódnak.
A védett terület azonban a földikutyán túl is értékes, hiszen löszös talajának gyepjei olyan védett növények élõhelyei, mint a magyar kökörcsin vagy a homoki nõszirom és a magyar szegfû.
Az alacsonyabban fekvõ részek gyakran tavasz végéig is nedvesek maradnak, és tavaszelõn, illetve õsszel sokáig víz alatt állhatnak - ilyenkor partimadarak és récék lepik el, esõsebb idõszakban pedig akár költeni is itt maradnak.
A földikutya nevével Petényi Salamon és Glos Sámuel (1845), valamint Csató János (1897) sincs megelégedve. Szerintük helyesebb a fogas vakony elnevezés, amit több példával magyaráznak:
"Valjon tulajdona-e ez állatnak valaminemû ugatás vagy hozzá hasonlatos szó, hang? Arra azt válaszolhatom: hogy én magam, ámbár sok elevent tartottam és különféle viszonyokban e tekintetben is figyelemmel kisértem, tõle fogságban, egy pisszenõ nyikkanásnál, mellyet haragra fölingereltetésében hallatott, egyéb hangot soha nem hallottam, de e felõl másoktól sem tudósíttattam."(Petényi - Glos, 1845)
"De mindezen eddig általam külsõképen tett s azon igazságot: hogy ez állat tökéletes vak, de hogy megtagadott látásérzéke fogyatkozását pótolja a felette finom, s igen potenczírozott szaglás és tapintás érzéke"(Petényi - Glos, 1845).
forrás: hbrezervatum.atw.hu ; wikipedia.org/wiki/Nyugati_földikutya
