A Váci Mihály Kulturális Központ tagintézménye Nyíregyháza centrumában helyezkedik el, népszerű és közkedvelt a nyíregyházi amatőr művészeti csoportok, és a környéken lévő iskolák, közintézmények körében is. A felújítás után telt házzal működő intézmény kihasználtságát nagyban befolyásolja, hogy a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és a vele együtt működő Majorette Csoport, a Nyíregyháza Táncklub, a Szabolcs Néptáncegyüttes csoportjai, valamint a Mandala Dalszínház a hét minden napján próbahelyszínként veszi birtokba a házat.
Emeleti terme alkalmas kisebb rendezvények, megemlékezések, előadások megtartására, valamint 2008-ig ebben a teremben működött a város egyetlen Art mozi-ja is – mely jelenleg Krúdy Gyula Art Mozi néven az Országzászló tér 8. szám alatt üzemel. A Kölyökvár kisebb termeiben csoportos foglalkozások, próbák, oktatások folynak.
A „Nyíregyháza 3 közösségi színterének infrastrukturális fejlesztése” című projekt keretében az épület 2019-ben korszerűsítésen esett át.
Ez a projekt mintegy 270 millió forintos összeget jelentett, amelyből 230 millió forintot fordítottak a Kölyökvár fejlesztésére.
A pince falszerkezete tömbszigetelést kapott, az emeleti nagyterem alatti födémszerkezetet és az oldalsó karzat tartószerkezetét is acélszerkezettel erősítették meg, kicserélték a nyílászárókat, felújították a vízhálózatot és a vizesblokkokat, a hátsó bejárathoz korlátliftet szereltek.
Elérhető szolgáltatások:
A Kölyökvár teremfelosztása
Emeleti nagyterem
Földszinti próbaterem